A szerelés háborúja: hogyan uralják a ruhaszerződések a tenisz üzleti világát
Képzeljünk el egy játékost, aki a reflektorfényben lép pályára: a világ nemcsak a játékát figyeli, hanem az öltözék színét, a póló fazonját és a mellkasán gondosan elhelyezett logót is.
Ez a stílusválasztás korántsem ártatlan: egy márka univerzumát testesíti meg.
E gesztus mögött egy erős gazdasági stratégia húzódik meg, amely minden labdamenetet marketing-lehetőséggé alakít, és egyes játékosokat a kereskedelmi stratégiák valódi megtestesítőivé tesz.
Ruhaszerződések: a tenisz új stratégiai tétje
Ma az öltözékek valódi marketingfegyverek. Egy Roland Garros-döntőben viselt szett képes felrobbantani egy teljes termékcsalád eladásait, és egy váratlan szín az US Openen egy egész szezon vizuális kódjává válhat.
A márkák dollármilliókat fektetnek be, mert egy „prime time”-ban játszott meccs felér egy globális reklámkampánnyal. És a ütővel ellentétben a textil az, ami a leginkább látszik a képernyőn.
A játékosok önálló márkákká váltak. Lejárt az az idő, amikor a bajnokok „egyszerűen csak viseltek egy szerelést”. Ma egy univerzumot, egy storyt, egy logót testesítenek meg.
Federer volt az első, akinek saját logója lett, Nadal és Djokovic követte, most pedig Alcaraz és Sinner is követik a példát.
És ami a legfontosabb: a legtöbben ma már többet keresnek marketing-partnerségekből, mint a tornák pénzdíjaiból. A tenisz gazdasága így működik: a kép sokszor jobban eladható, mint a győzelmek.
Például amikor Djokovic megnyeri Wimbledont, 3 millió dollárt keres. És amikor Djokovic Lacoste-szerelést visel, az év során ennek a háromszorosát keresi meg.
Ugyanez a logika Federer esetében is, akinek marketingbevételei gyakran évi 80 millió fölé emelkedtek. A szerelés központi üzletté vált, olykor az elsődleges bevételi forrássá.
A piac nagy alakjai: XXL-szerződések és látványos szakítások
Novak Djokovic tipikus példája annak a sztárnak, akinek a ruhaszerződései villámgyorsan az egekbe szöktek, sőt szponzorcserét is kikényszerítettek.
A szerb 2009-ben tíz évre szerződik a Sergio Tacchinivel. Sikerei azonban problémává válnak.
A szerb túl sok tornát nyer, túl gyorsan. Az eladások szárnyalnak, de a márka nem tud lépést tartani: két év után felbontja a szerződést, képtelen pénzügyileg követni a bajnok teljesítményét.
Djokovic ezután 2012-ben a Uniqlónál köt ki, majd 2017-ben a Lacosténál, évi mintegy 9 millió dollárért.
Ehhez jönnek az Asics cipők: évi 4 millió az egykori világelső lábbelijéért. Összesen a szerb ma évente közel 25 millió dollárt keres szponzorációból.
Federer: 300 millió dollár 10 évre
Másik példa egykori riválisa, Roger Federer. Ezúttal azonban a váltás az előző partnerrel, a Nike-kal való nézeteltérésekhez köthető.
2018-ban a svájci elhagyja az amerikai vállalatot, és a sporttörténelem egyik legnagyobb üzletét írja alá: 300 milliót tíz évre a Uniqlóval. Fontos, de nem egyszerű döntés, hiszen valójában nem ő választotta.
„Nike, a történelmi partnere hagyta őt el” – vallotta be később ügynöke, Tony Godsick.
Sőt, ami még rosszabb: a svájci hátrahagyja a legendás „RF” logót, amely a Nike tulajdonában marad. Szimbolikus seb, a sport egyik leghatalmasabb logóját kobozzák el tőle.
A Big 3 utolsó tagjánál viszont más a történet. Rafael Nadal soha nem hagyta el felszerelésgyártóját (Nike), amellyel már 13 évesen szerződést kötött.
Ez a hűség évi 10 millió dollárt hozott a spanyolnak, valamint egy saját, legendássá vált logót: a manacori bika (Nadal beceneve) híres szarvait.
A Nike már a jövőben: Sinner és Alcaraz
Nadal és Federer azonban immár visszavonultak, ami óriási veszteségnek tűnhet a Nike számára. Pánikra azonban semmi ok, a kaliforniai cég bebiztosította a jövőt.
Az új hullám már most aranyat ér. Carlos Alcaraz és Jannik Sinner az új eladógépek. A Nike és a többi márka is megértette: közösségi médiás befolyásuk és eredményeik sztárstátuszba emelték őket.
A szerződésük? Fejenként évi 15 és 20 millió euró között. Bónuszként pedig személyre szabott logó jár, akárcsak elődeiknek (Alcaraz várhatóan a 2026-os Australian Openen mutatja be a sajátját). Nem semmi.
Márkastratégiák, szerződések és a csodagyerekek hajszája
Ez az álomszerű helyzet ötleteket ad a többi márkának is. Mindenki a saját Alcarazára és Sinnerére vágyik, annyira, hogy már 12 éves kor előtt szerződtetik a fiatalokat.
A közösségi hálók felpörgetik a láthatóságot, és egy virális junior anélkül is szponzorokat vonzhat, hogy valaha főtáblán játszott volna.
A korábbi junior-világelső, Diane Parry meséli: „Nagyon fiatalon szerződtem az Asicshoz, amint megjelentem a junior körversenyen.”
És nem ez az egyetlen példa: Sharapova 11 évesen írta alá első Nike-szerződését, Coco Gauff 14 évesen csatlakozott a New Balance-hoz, Venus Williams pedig mindössze 15 évesen szerzett 12 millió dolláros szerződést a Reeboknál.
„Könnyebb Novak Djokoviccsal szerződni, mint egyes juniorokkal”
Egyre gyakoribb jelenség ez, amely gyakran komoly fejtörést okoz a márkáknak. Egy fiatal játékossal sokszor nehezebb tárgyalni, mint egy sztárral:
„Sokkal egyszerűbb szerződést kötni Novak Djokoviccsal, mint egyes juniorokkal, mert neki nagyon pontos víziója van. Pontosan tudja, mit akar” – magyarázta Marina Caïazzo, az Asics tanácsadója a Tennis Legendnek adott interjúban.
Emellett a családi nyomás is hatalmas. A szülők a jövőt akarják bebiztosítani. A márkák le akarják kötni a tehetséget. A játékosok pedig, gyakran még gyerekként, akarva-akaratlanul marketingeszközzé válnak.
Egyenlőtlenségek: a sztárok és a többiek
Ha a márkák közötti harc soha nem volt még ilyen kiélezett egy-egy játékos megszerzéséért, mi történik ezután, miután a szerződés megszületett? Milyen záradékok vannak? Minden játékosnak ugyanazok a jogai?
Nos, nem. A tour bizonyos bajnokai külön cikkelyeket is kialkudhatnak: maximált számú fotózás és megjelenés évente, illetve választhatják a szerelésüket, cipőjüket, és szorosan együtt dolgoznak a márkával.
Ez nem (mindig) igaz egy átlagos játékosra, akinek a következő szabályokat kell betartania:
- a márka kizárólagos viselése, a kért fotózásokon való részvétel, média- és közösségi médiás kötelezettségek – mindezek megszegése esetén büntetés járhat a „nem viselés” vagy a „láthatóság hiánya” miatt.
Fékezhetetlen menekülés előre?
A játékos–márka viszony tehát szezonról szezonra tovább fejlődik. A tenisz óriásai mindig is kaptak fizetést. De soha nem ennyit. Soha nem ennyire korán a pályafutásuk során.
A tenisz még soha nem volt ennyire médiaközpontú. És a kulisszák mögött még soha nem volt ennyire jövedelmező. Ez pedig a következő kérdéseket veti fel:
meddig jutunk el a tenisz és szereplőinek valódi marketingtermékké alakításában? Jó ez a teniszek?
És ha nem, akkor szükséges rossz? Nem kockáztatjuk-e, hogy közben elveszítjük azt, ami ennek a csaknem kétszáz éves sportnak a „lelkét” adja?
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek? 
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között 
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között 
Témák – Szaúd-Arábia, sérülések, háború és üzlet: a tenisz lebilincselő hátterét tárja fel a TennisTemple