Alcaraz vallomása: „Sok 13 vagy 14 éves játékos erősebb volt nálam”
Carlos Alcaraz, a spanyol csodagyerek, mesél arról a hihetetlen útról, amely a világranglista első helyéhez vezetett. A 2025-ös Laver Cup közeledtével beszél gyermekkori álmairól és Nadal, valamint Federer iránti csodálatáról.
Alcaraz évek óta a világ egyik legjobb játékosa. 2022-ben a legfiatalabb játékos lett, aki elérte a világranglista első helyét (19 évesen), sőt visszaszerezte a tenisz világ fejedelmi trónját az US Open után, a tornát másodszor megnyerve karrierje során, miután a döntőben legyőzte Jannik Sinnert.
Jelenleg a Laver Cup-on szerepel, hogy az Európa Csapatot képviselje, és az ATP ranglista vezetője arról kérdezték álmairól, hogy a világ legjobb játékosa legyen gyermekként.
„Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy valaha is elérhetem a világranglista első helyét. Sok 13 vagy 14 éves játékos erősebb volt nálam, és több mindent elértek, mint én. De a tenisz számomra minden volt. Ez volt az életem.
Mindig az a gondolat járt a fejemben, hogy legalább megpróbálom. Egyszerűen csak profi akartam lenni. Gyermekkorom óta imádtam Nadalt és a játékához való hozzáállását. És természetesen Roger Federert, a stílusát és az eleganciáját a pályán. Őt is csodáltam” – mondta a spanyol, aki a 2025-ös Laver Cup San Franciscói kiadásáról is beszélt.
„A Laver Cup? Furcsa. Egy héttel ezelőtt ellenfélként álltunk egymással szemben a pályán, most pedig csapattársak vagyunk. De szeretem ezt. Szeretem az energiát, amit ez a verseny áraszt. Mindannyian azért vagyunk együtt, hogy visszahozzuk a Kupát Európába.
A pályán kívüli találkozások is nagyszerű élményt jelentettek számomra. Nem hagyhattam ki az idei kiadást” – biztosította Alcaraz a Laver Cup médiumai számára.
Amikor a teniszsztárok pályát váltanak: Noahtól, az énekestől Safinig, a képviselőig – egy másik meccs, az újrakezdésé
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek?
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között