Amikor a teniszsztárok pályát váltanak: Noahtól, az énekestől Safinig, a képviselőig – egy másik meccs, az újrakezdésé
Miután éveken át futottak a pályán és járták a világot, elkerülhetetlenül eljön a pillanat, amikor végleg el kell tenni az ütőt. A profi teniszezőknél a sportolói visszavonulás gyakran negyvenéves kor előtt érkezik el, így egy egész élet áll előttük, amit újra kell építeni.
Sokan a jól kitaposott ösvényen haladnak az átállás során – Davis-kupa csapatkapitány, az új generáció edzője, médiaszakértő vagy tornavezető –, mások viszont jóval meglepőbb utat választanak.
Akadnak, akik hűek maradnak a fehér vonalakkal szegélyezett négyszöghöz, és vannak, akik egészen váratlan horizontok felé merészkednek: az egykori bajnokok rendkívül sokszínű panorámát kínálnak egy második életről.
Némelyikük egy pillanatig sem habozik, hogy teniszsortját olyan öltönyre cserélje, amelynek már semmi köze fiatalsága sportjához – ahogyan azt Marat Safin is tette néhány éven át. Merüljünk el ezekben a verseny utáni sorsokban, ahol a klasszikus újrakezdések és a szokatlan pályafutások keverednek.
A LEGKLASSZIKUSABB ÚJRAKEZDÉSEK
A legtöbb visszavonult teniszező valójában nem távolodik el igazán a sárga labdától. Sokan közülük viszonylag gyorsan edzővé válnak, ahogyan Bjorn Fratangelo is tette: alig hogy bejelentette visszavonulását, már felesége, Madison Keys trénere lett.
Számos olyan játékos, aki pályafutása során a dicsőségig jutott, edzőként is sikeres karriert futott be. Jó példa erre az 1991-ben világranglista-első Boris Becker, aki 2014 és 2016 között dolgozott együtt Novak Djokoviccsal, a szerb karrierjének egyik legsikeresebb időszakában.
Néhányan a Davis-kupa csapatkapitányi posztot is kipróbálják, mint például David Ferrer. A spanyol játékos, miután három hónapig edzette Alexander Zverevet, 2022 végén lett a spanyol válogatott kapitánya. A 2025-ös Davis-kupa Final 8 során, a Csehország elleni mérkőzésen a túloldalon viszontláthatta a kispadon Tomas Berdychet, egykori pályabeli riválisát, aki időközben hazája válogatottjának kapitánya lett.
Mások a teniszvilágon belül döntnek egy kicsit szokatlanabb szerep mellett: ők lesznek a tornák igazgatói. Feliciano Lopez úgy vette át a madridi torna irányítását, hogy még be sem fejezte pályafutását, akárcsak Tommy Haas, aki 2017-ben állt az Indian Wells-i torna élére.
A tévés szakértői szerep
Akik úgy döntenek, hogy a tenisz univerzumában maradnak, de nem öltenék magukra az edzői „jelmezt”, azok közül sokan a médiát választják.
A televíziós szakértői munka természetes átmenet: ütő helyett mikrofont tartanak a kezükben, és továbbra is jelen vannak a legnagyobb tornákon, immár a stúdiókból vagy a pálya széléről.
Magas szintű tapasztalatuknak köszönhetően értékes technikai tudást és bennfentes rálátást kínálnak a közvetítőknek a taktikákra, az ütőfajtákra és a játékosok pszichológiájára.
A tévécsatornák számára ezek az egykori bajnokok vitathatatlan hozzáadott értéket képviselnek: képesek elemezni a játék finomságait, és gazdagabbá tenni az élményt a nézők számára.
A podcast térnyerése
Míg a többség edzőként vagy tévés szakértőként helyezkedik el, néhányan egészen más terepre merészkednek: a podcastok világába.
Ilyen például Andy Roddick és a Served című podcastja, vagy a Steve Johnson, John Isner, Sam Querrey és Jack Sock alkotta négyes Nothing Major című műsora. Utóbbiak a tenisz aktualitását saját ritmusukban tárgyalják. A négy amerikai barát komoly érveket vonultat fel: korábbi profi játékosokból fakadó teniszszakértelmet kínálnak, mindezt barátságos, oldott hangulatban, amelyben a hallgató úgy érezheti, mintha egy bárban ülne, és a barátaival beszélgetne.
Erős gazdasági potenciál
A podcast formátum lehetővé teszi, hogy a játékosok a visszavonulás után is kapcsolatban maradjanak a tenisszel, és szabadon osszák meg tapasztalataikat és véleményüket. Mivel ők maguk vezetik a műsort, szabadon beszélhetnek, nincsenek kötöttségeik.
Ezzel párhuzamosan vállalkozói készségeiket is fejleszthetik, hiszen a podcast tulajdonosaként ők felelnek a projekt fejlesztéséért, amelyet sikerre kell vinniük, ha hosszú távon is fenn akarják tartani.
Miközben a teniszvilágban maradnak, ez a formátum új kihívásokat hoz, ugyanakkor bizonyos függetlenséget is biztosít, játékos, kötetlen módon és saját tempóban. Ez éles ellentétben áll a tévés szakértői munkával, ahol a hangnem szabadsága általában jóval kisebb, mint egy saját podcastban.
Anyagi szempontból is érdekes bevételi forrás lehet egy podcast: a szponzorált tartalmaknak és termékelhelyezéseknek köszönhetően kimondottan jövedelmezővé válhat. A formátumot ma már nagyon kedvelik a márkák, amelyek nem haboznak egyes műsorokat támogatni, hogy növeljék láthatóságukat.
Teniszből a politikába: Marat Safin esete
Marat Safin története tökéletesen illusztrálja ezeket a meglepő pályafutásokat. A jelenleg Andrey Rublev edzőjeként dolgozó, korábbi világelső orosz játékos több évre úgy döntött, hogy teljesen megszakítja a kapcsolatot a teniszvilággal.
2011-ben, mindössze két évvel profi visszavonulása után váratlan politikai pályára lépett: az Oroszországi Föderáció Parlamentjének képviselőjévé választották, az Egységes Oroszország, a kormánypárt színeiben.
A teniszben szerzett tapasztalat felhasználása az új életben
Safinnak ez az átállás egyáltalán nem tűnt ugrásnak az ismeretlenbe. Éppen ellenkezőleg: a bajnok lenyűgöző hasonlóságokat látott régi hivatása és az új között. Így fogalmazott: „Mindazt, amit a teniszben megtanultam, megpróbáltam alkalmazni a sport utáni életemben. A teniszben és a politikában közös, hogy tudni kell, kik a barátaid és kik az ellenségeid.
A politikában, akárcsak a teniszben, meg kell élni a jelent, és nagyon magabiztosnak kell lenni. Számomra ez nem volt nehéz, főleg hogy a hatvan év felettiek között én voltam a legszebb.”
Ez a politikai kitérő 2016-ban ért véget, abban az évben, amikor beiktatták a nemzetközi tenisz Hírességek Csarnokába. Safin akkor úgy nyilatkozott, hogy ez az új státusz képviseleti szereppel jár, amelyet teljes mértékben vállalni akar; ezzel indokolta, hogy lemond a képviselői mandátumáról, és visszatér a teniszhez.
A hazatérés végül néhány évvel később odáig vezetett, hogy Andrey Rublev kispadjára ült le edzőként, ezzel mintegy bezárva a kört egy egyszerre szokatlan és rövid, de annál emlékezetesebb átalakulás végén.
Yannick Noah: az ütőtől a mikrofonig
Ha Marat Safin azzal lepett meg, hogy a teniszt politikára cserélte, akkor Yannick Noah talán a kis sárga labda világának egyik leglátványosabb és legsikeresebb pályamódosítását testesíti meg. Az 1983-as Roland Garros-győztes, a francia tenisz emblematikus alakja még játékoskarrierje vége előtt elkezdett egy másik szenvedély, a zene felé fordulni.
Már 1990-ben, miközben még aktívan versenyzett, elkezdte felvenni első dalait. Sportolói visszavonulása, 1996 után azonban zenei pályája igazán felgyorsult. Az 1991-ben megjelent Black & What című első albumával, majd mindenekelőtt az 1993-as Urban Tribuval Noah egyedi stílust alakított ki, amelyben a reggae, a pop és az afrikai hatások keverednek.
Második karrier, ugyanolyan fényesen, mint az első
A siker nem is marad el. Albumai milliós példányszámban kelnek el Franciaországban. Noah megtölti a legnagyobb koncerttermeket, sőt a Stade de France-ban is fellép több tízezer néző előtt. Ilyen teljesítményt kevés pályamódosítás tud felmutatni: sportbajnokból a francia könnyűzene egyik sztárjává válni.
Noah pályafutását különösen figyelemre méltóvá teszi, hogy két ennyire különböző területen tudott kiemelkedni. A francia játékos a teniszben megszerzett népszerűségére, majd énekesi tehetségére támaszkodva tudta tartóssá tenni új karrierjét.
Ma sok francia számára Yannick Noah legalább annyira – sőt talán még inkább – a rasztahajú énekes, aki tömegeket mozgat meg, mint az egykori teniszező, aki 1983-ban örömkönnyeket csalt a Roland Garros közönségének szemébe.
Egy biztos: zenei tevékenységei, a francia Davis-kupa válogatott csapatkapitányaként betöltött szerepe és jótékonysági elköteleződései révén Noah a tenisznél is gazdagabb és inspirálóbb életet épített fel magának, mint amilyen játékosként volt. Bizonyítja, hogy néha az jelenti a legjobb döntést, ha valaki teljesen kilép a megszokott keretek közül.
Élet az élet után
A profi teniszezői pályafutás vége nehéz időszak lehet. Ürességérzet jelentkezhet, hiszen a mindennapok egyik napról a másikra drasztikusan megváltoznak. Ezt az átmenetet csak úgy lehet jól kezelni, ha az ember felkészült rá, és világos tervei vannak.
Akár a pályák közvetlen közelében maradnak, akár egészen távol kerülnek tőlük, a teniszezők bizonyítják, hogy a sportkarrier nem végpont, hanem ugródeszka új kalandok felé.
Az edzői padoktól a tévéstúdiókig, a parlamenti üléstermekből a koncertszínpadokra vezető utak egy gyakran alulértékelt valóságot tárnak fel: a bajnok mögött sokoldalú személyiség rejlik.
A történetekből az látszik, hogy a pályán fejlesztett készségek – elszántság, stresszkezelés, alkalmazkodóképesség, fegyelem – bármely területen értékes erőforrásnak bizonyulnak.
Marat Safin jól látta, amikor párhuzamot vont a tenisz és a politika között. Yannick Noah pedig bebizonyította, hogy karizmáját és energiáját a játéktérről át tudja ültetni a színpadra is.
Sportági visszavonulás: Egy új meccs kezdete
Az egyéni sikereken túl ezek az újrakezdések egy tágabb kérdést is felvetnek: miként lehet a legjobban támogatni ezeket az élsportolókat ebben a döntő fontosságú átmenetben?
Mert míg egyesek természetes módon teljesednek ki második életükben, addig mások nehezen találják meg az útjukat, miután gyerekkoruk óta szinte kizárólag a sportnak éltek. Vannak, akik podcastokkal újítanak, mások edzőként adják tovább tudásukat, megint mások mernek egészen szokatlan irányt választani – minden egyes történet emlékeztet rá, hogy nincs egyetlen, mindenki számára érvényes recept a sikeres pályamódosításra.
Egy dolog azonban biztos: egy teniszező pályafutásának vége sohasem végpont, sokkal inkább egy új meccs kezdete. Rajtuk áll, hogy megtalálják a győztes stratégiát, és élvezetet is leljenek benne.
Amikor a teniszsztárok pályát váltanak: Noahtól, az énekestől Safinig, a képviselőig – egy másik meccs, az újrakezdésé 
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek? 
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között 
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között