Ruud tisztázza a dolgokat: „A füves viccemet félreértették”
Ruud: egy játékos, aki nem szereti a füvet?
Casper Ruud sosem rejtette véka alá, hogy a gyep nem a kedvenc pályája.
És a számok magukért beszélnek: mindössze 5 győzelem 13 találkozóból ezen a felületen, egy olyan összesítés, amely kérdéseket vet fel egy olyan játékos esetében, aki hozzászokott az ATP-ranglista csúcsához.
Még rosszabb, Wimbledon továbbra is fejtörést jelent a norvég számára, aki soha nem jutott túl a második körön, sőt, kétszer már az első körben búcsúzott a tornától.
„Félreértettek”: Ruud végre pontosítja a vitatott kijelentést
Minden egy 2022-es nyilatkozattól indult: „Szerintem a füvet a golfozók számán találták ki.”
Egy humoros hangvételben elhangzott mondat, amely kritikák szökőárát váltotta ki.
Vannak, akik motiválatlanságot láttak benne, mások gyengeségbevallásnak értelmezték, amit az erősített meg ez a nyár, amikor Ruud inkább visszatért Gstaad salakpályájára, mintsem hogy Wimbledont játszotta volna, továbbra is egy sérülékeny térd miatt.
„Azt hiszem, a füves viccemet egy kicsit félreértették.
De a Tennis Week podcast vendégeként a norvég végre szerette volna helyre tenni a dolgokat.
„Azt hiszem, a füves viccemet egy kicsit félreértették. Inkább a füves pályán nyújtott teljesítményemre utaltam, ami nem túl magas szintű. De természetesen remélem, hogy a jövőben fejlődni tudok.”
Távol áll tőle, hogy le akarná nézni a gyepet, Ruud hangsúlyozza a tenisz sokféleségéhez való ragaszkodását és a fejlődés iránti vágyát.
„A gyep és a salak a sportunk két történelmi felülete. Valójában nagyon jól érzem magam, bár a wimbledoni tartózkodásom általában nem túl hosszú.”
Egy olyan mondat, amely mosolyként csendül, de egyben a fejlődés kezdeteként is.
Amikor a teniszsztárok pályát váltanak: Noahtól, az énekestől Safinig, a képviselőig – egy másik meccs, az újrakezdésé 
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek? 
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között 
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között