Cornet a visszatéréséről a versenyzésbe: „Úgy érzem magam, mint egy tinédzser, aki élete első WTA-versenyén játszik”
Alizé Cornet visszatért a visszavonulásból. Miután tavaly Roland-Garros után befejezte pályafutását, a most már 35 éves nizzai teniszezőnő tíz hónapos kihagyás után a katalóniai La Bisbal d’Emporda versenyén tért vissza a versenyzésbe.
A francia játékos első mérkőzésén simán legyőzte Irene Burillo Escorihuellát (6-1, 6-2), és csütörtökön Susan Bandecchi ellen játszik a második körben. Cornet a Tennis Channelnek beszélt arról, mi motiválta a visszatérésre.
„Egyszerűen elfáradtam az utazásoktól és attól, hogy magas szinten kellett játszanom. Az összes felgyülemlett stressz túl nehéz volt számomra. Tényleg azt hittem, ez a vég, és készen álltam az új fejezetre.
És kilenc hónapig igazán élveztem. De másrészt minden nap a pályán akartam lenni. Megkérdeztem a párom, hogy akar-e velem játszani, de egy ponton azt kérte, találjak más partnereket a labdázáshoz, mert ő nem tudott minden nap játszani.
Amikor újrakezdtem a teniszezést, a testem volt a legnagyobb ismeretlen számomra. De három hét után rájöttem, hogy a bolygók úgy állnak, hogy minden nap mosollyal edzek, és azt gondoltam: ’Talán visszatérhetnék a körforgalomba.’
Azon gondolkodtam, milyen érzés lenne új mentalitással, friss erővel és játékvággyal visszatérni. Olyan volt, mint egy gyerek mentalitása, de ugyanakkor valami nagyon vidám. Ez az érzés hiányzott a karrierem végén.
Mindenki szeretne könnyedebbnek érezni magát a pályán, és szerintem szükségem volt erre a szünetre, hogy ezt észrevegyem. Úgy érzem magam, mint egy tinédzser, aki élete első WTA-versenyén játszik, ez igazán klassz”, fejtette ki a korábbi világ 11. helyezett játékos.
Amikor a teniszsztárok pályát váltanak: Noahtól, az énekestől Safinig, a képviselőig – egy másik meccs, az újrakezdésé 
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek? 
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között 
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között