Monfils, aki részt vesz Nîmes-ben: „Az UTS arra kényszerít, hogy bizonyos szigorúsággal játsszak”
Ezen a hétvégén, a Monte-Carlo Masters 1000-es versenyre való felkészülésként nyolc játékos lesz jelen Franciaország déli részén, különösen Nîmes-ben, hogy részt vegyen a 2025-ös UTS Tour második állomásán. Guadalajara után az Arénákban folytatódik ez az ATP-körköröstől eltérő formátum, amely más szabályokkal rendelkezik, mint a hivatalos versenyeken.
Gaël Monfils, aki csatlakozik a Gard-ban megrendezésre kerülő eseményhez, csütörtökön, április 3-án az Équipe de Choc vendégeként beszélt az UTS formátumról, amelyet különösen kedvel.
„Egy csodálatos élmény. Ez egy show, van zene, állandó zaj, ami segít a koncentrációban. Nem tűnik annak, de ez egy gyors formátum, nagyon kevés szünetünk van.
Ez teszi különlegessé ezt a formátumot. Fizikailag másfajta koncentrációt igényel, minden pontot játszani kell, úgy játszunk, mintha egy tie-break lenne. Nem engedhetünk meg magunknak két-három pontot.
Rengeteg ’highlight’ van, a háló más, át lehet menni az oldalán. Teljes erőbedobással játszunk, de több kreatív lehetőség is adódik, így fiatalabb közönséget vonz a teniszhez.
Amikor valaki az UTS meccseket nézni jön, pontosan tudja, mennyi időt szán rá, kiért jött, a meccsek maximum egy óráig tartanak, ez új közönséget vonz.
Az UTS segít abban, hogy minden pontot komolyan vegyek. Régóta mondom, de nem az a játékos vagyok, aki minden pontot ugyanolyan intenzitással játszik. Szeretem eldönteni, mikor kell többet tennem, mikor legyek inkább védekező vagy támadó. Az UTS arra kényszerít, hogy bizonyos szigorúsággal játsszak, mert ha nem veszed komolyan minden pontot, sokkal nehezebb”, fejtette ki részletesen a La Chaîne L’Équipe-nek.
Amikor a teniszsztárok pályát váltanak: Noahtól, az énekestől Safinig, a képviselőig – egy másik meccs, az újrakezdésé 
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek? 
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között 
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között