Sérüléshullám és pénzhiány: a Top 100-tól távol lévő teniszezők kettős büntetése
Sérüléshullám és pénzhiány: a Top 100-tól távol lévő teniszezők kettős büntetése
Ahogy minden egyéni vállalkozó, úgy egy teniszező is csak saját magára számíthat, ha bevételhez akar jutni. Egy csapatsportolótól eltérően a teniszező nem kap fix havi fizetést, így pénzügyi biztonsága is sokkal kisebb.
Sérülés esetén a sportolói fejlődés leállása és a gyógyulás kérdése mellett komoly gazdasági probléma is felmerül. Ha ez egy Top 50-es játékosnál nem is jelent feltétlenül nagy gondot – ő továbbra is számíthat a szponzorokra és bizonyos pénzügyi tartalékokra –, egészen más a helyzet a Top 100-on kívüli játékosoknál.
A pénzügyi hatás mellett egy sérülés a játékos morálját is erősen befolyásolhatja. Különösen egy olyan játékosét, akinek nincs bevételgaranciája, és akinél ez akár a karrierjét és a vállalt kockázatokat is megkérdőjelezheti.
A SÉRÜLÉS ÁLTAL FELVETETT SZÁMTALAN PROBLÉMA
Mivel foglalja el magát az ember sérülés alatt? Hogyan tartsa magát formában, hogy a felépülés után könnyebb legyen a visszatérés? Vajon a teste 100%-osan helyre fog jönni? Hogyan maradjon talpon pénzügyileg úgy, hogy a következő hat hónapban nem látszik semmilyen bevételi forrás?
Ennyi kérdés merülhet fel egy játékosban, különösen a pénzügyi oldal, ha a Top 100-on kívül jegyzik, és még inkább, ha a Top 200-on is kívül van. Mivel nem indul a Grand Slamek főtábláján (amelyek a legjövedelmezőbb tornák), egy nagyon drága szezon finanszírozása számára alapvető problémát jelent.
Erre a problémára válaszul indította el az ATP 2023 végén a „Baseline” programot. Ennek célja, hogy minimum jövedelmet garantáljon a Top 250-ben szereplő játékosoknak, és ezzel bizonyos költségvetési biztonságot nyújtson számukra. Sérülés esetén pénzügyileg védve lesznek. Ahogy a L’Équipe napilap magyarázta a program indulásakor, az a játékos, aki egy szezonban sérülés miatt kevesebb mint 9 ATP- vagy Challenger-tornán vesz részt, 200 000 dollárt kap, ha a Top 100 tagja, 100 000 dollárt, ha a 101. és 175. hely között áll, és 50 000 dollárt, ha a 176. és 250. hely között található.
A játékosok azonban egyre inkább panaszkodnak a profi világban megszaporodó sérülésekre, a testüket egyre inkább próbára tevő, túlzott fizikai megterhelést jelentő játékfeltételeket hibáztatva. Leggyakrabban a labdák sebességét és a pályák gyorsaságát emlegetik. Az elmúlt években bekövetkezett általános lassulás a játékban megnövelte a követelményeket, és egyre nagyobb fizikai kihívást jelent.
KÜZDELEM A SÉRÜLÉSEK ÉS A FRUSZTRÁCIÓ ELLEN: JOHN MILLMAN PÉLDÁJA
Ahhoz, hogy valaki játszhasson és megéljen a szenvedélyéből, áldozatokra van szükség, és sok játékos habozás nélkül meghozza ezeket. Sajnos ezeknek az áldozatoknak lehetnek olyan következményei, amelyek néhányukat nem kímélték.
Egy, az ABC-nek adott interjúban John Millman, korábbi 33. a világranglistán, elárulta, hogy 2014-ben a teniszben betöltött jövőjét is megkérdőjelezte, miután egy vállműtét miatt 11 hónapra kiesett a versenyzésből.
Pedig 2013-ban már a Top 100 kapujában állt, és ez a sérülés rövid távon elsöpörte a reményeit. Azt mondta: „Ezekkel a sérülésekkel mindent újra kell kezdeni. Ez nehéz. Nehéz pénzügyileg. Nehéz fizikailag. Nehéz mentálisan. De megteszed. És végigmész a rehabilitáción, mindezt valamiért csinálod (a Top 100-ért, ahova a visszatérése után be is jutott). Minden egy kicsit jutalmazóbbá válik.” Pénzügyi szempontból az ausztrál a sérülése alatt irodában dolgozott, mint egy átlagember, egy „9-től 17-ig”, ahogy ő mondta.
„A fejemben a cél a Top 100 volt. Ez a szám tett boldoggá”
Egy, az ATP-nek 2019-ben adott interjúban Millman így foglalta össze a karrierje során elszenvedett sérüléseket: „Két vállműtétem és egy lágyékműtétem volt. Az utam eléggé kaotikus volt. Az első műtétem a vállamon volt, 18 évesen. Ennek ellenére mindig éhes voltam a győzelemre, megvolt bennem a vágy, hogy nyerjek.
A következő sérülésem döntő volt a karrierem szempontjából. Úgy éreztem, jó rangsort értem el, azt hiszem, valahol a 130. hely körül voltam, és tényleg azt gondoltam, hogy megvan a szintem ahhoz, hogy átlépjek egy új küszöböt.
A fejemben a cél a Top 100 volt. Ez a szám tett boldoggá. Ilyen közel lenni a célhoz, majd ez a komoly vállműtét, ami arra kényszerít, hogy mindent a nulláról kezdj. A visszatérésemkor egy amerikai túrát csináltam (2014 szeptemberében), sikerült jó eredményeket elérnem és visszanyerni a bizalmat a testemben, ez indította el az újjászületésem. Kevesebb mint egy év alatt a semmiből a Top 100-ba jutottam.”
A relativizálás mint mentális ellenállóképesség a sérülésekkel szemben
A sérülések nehézségeivel szemben Millman inkább relativizált és a pozitívumokra koncentrált: „Nem volt könnyű, de tudja, sok ember a hétköznapokban sokkal bonyolultabb problémákkal szembesül, mint én. Nagyon fontos, hogy legyen körülöttünk valaki, aki támogat ezekben a pillanatokban. Visszatekintve, mindez megérte.”
Ez a reziliencia segítette 2018-ban a 33. hely eléréséhez, ami karrierje legjobb rangsora volt, különösen az azévi US Open-negyeddöntőnek köszönhetően, ahol rangos győzelmet aratott Roger Federer ellen. Bár karrierjét erősen megzavarták a sérülések, Millmannek sikerült a maximumot kihoznia a testéből, jóllehet végül 2024-ben, az Australian Openen kényszerült visszavonulni, miután szó szerint a végletekig hajszolta a szervezetét.
A tenisz iránti szenvedély és a győzelem iránti szomj rendkívül erős motivációs tényező lehet, akár az egészség rovására is. A játékosok nagyon fiatal koruk óta ennek a sportnak szentelik magukat, ami a kudarcot néha még nehezebben elfogadhatóvá teszi.
SÉRÜLÉS, KÉTSÉG ÉS ÚJJÁSZÜLETÉS: RYAN PENISTON LASSÚ VISSZATÉRÉSE
A sérülések a szezon bármely pillanatában bekövetkezhetnek. Megakaszthatnak egy jó sorozatot, majd később kételyt ültethetnek a játékos fejébe. A gyógyulás után sosem lehet tudni, hogy sikerül-e visszatalálni a korábbi szintre.
Ryan Peniston, jelenlegi 194. a világranglistán, a brit szövetség, a Lawn Tennis Association számára mesélte el a bokasérülését, amelyet 2024 februárjában, Manamában szenvedett el (akkor a 204. helyen állt), és ami 3 hónapra távol tartotta a pályáktól.
„Játszani akartam, ez egy nehéz időszak volt”
„Két bokaszalagom szakadt el, ezért műtétre volt szükség. Nyilvánvalóan játszani akartam, állandóan a pályán lenni, ez egy nehéz időszak volt. Először jött a műtét, aztán két hét lábadozás. Ezután fokozatosan kellett haladni: terhelni a lábam, visszanyerni a mozgástartományt, majd lassan visszatérni a pályára.
Az orvos realista volt, azt mondta, 12 hétbe fog telni. Megnéztem a naptárt, és azt hiszem, a 13. hét a Roland Garros selejtezőjének felelt meg. Szóval az edzőmmel azt mondtuk: ‘Célozzuk meg, miért ne!’. Egy hétig jártam az edzőterembe, miután két hétig semmit sem csináltam. Újra mozogni, egy kicsit dolgozni, ez nagyon jót tesz a testnek. A cél az volt, hogy visszanyerjem az izomzatot, amit az ücsörgés során elvesztettem.”
A korábbi szint visszaszerzésének nehézsége
Ekkor Peniston elérte a célját: a brit elindult a Roland Garros selejtezőjében, ahol sajnos már az első fordulóban kikapott. Ezután a júniusi, brit füves tornákon, az év azon időszakában, amelyet különösen kedvel, öt meccsből mindössze egy győzelmet szerzett. Ráadásul egészen augusztusig kellett várnia, hogy ismét két mérkőzést tudjon zsinórban megnyerni.
Csak novemberre állt vissza igazán a győzelem útjára: címet nyert a heraklioni Future-tornán, majd közvetlenül utána egy újabb ilyen kategóriájú versenyt nyert Monastirban. Ha egy sérülés csak meghatározott időre tartja távol a játékost a pályáktól, a valóságban sokkal nagyobb türelemre van szükség ahhoz, hogy a sérülés előttihez hasonló játékszintre visszataláljon.
Ráadásul a játékosok a lábadozási idő alatt ranglistapontokat is veszítenek, hiszen nem indulnak tornákon. 2024-ben Peniston egészen a világranglista 596. helyéig csúszott vissza.
A védett ranglista nyújtotta biztonság
Szerencsére azok a játékosok, akik legalább 6 hónapig sérülés miatt hiányoznak a versenyről, bizonyos védelmet élveznek. A védett ranglista révén – amely egy olyan rendszer, amely lehetővé teszi számukra, hogy visszatérésükkor a sérülést követő első három hónap átlagos ranglistája alapján nevezzenek tornákra – ismét azon a szinten versenyezhetnek, ahol korábban játszottak. Ugyanakkor a védett ranglista aktiválásának feltételei szigorúak, a hatása pedig korlátozott.
Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen rá, legalább 6 hónapos, sérülés miatti távollétet kell igazolnia. Ezt a védett ranglistát ezután csak kilenc tornára lehet felhasználni, amelyeket az első, ilyen státuszban lejátszott tornától számított maximum kilenc hónapos időszak alatt kell teljesíteni.
DONALDSON, VAGYIS AMIKOR A SÉRÜLÉSEK ARRA KÉNYSZERÍTENEK EGY ZSENIT, HOGY MINDENT FELADJON
Sajnos vannak olyan sérülések, amelyekből egyesek soha nem tudnak felépülni. Jared Donaldson, aki 2018-ban, 22 évesen a világranglista 48. helyén állt, szép karrier előtt állt. Az amerikai ott volt a 2017-es Next Gen ATP Finalsen is, többek között Alexander Zverev, Daniil Medvedev, Andrey Rublev és Karen Khachanov társaságában.
De két térdműtét 2019-ben és 2020-ban véget vetett a hozzá fűzött reményeknek: Donaldson 2019-ben, Miamiban játszotta utolsó profi mérkőzését, és soha többé nem tért vissza. A 2017-es cincinnati negyeddöntős 2021-ben beiratkozott az egyetemre, és maga mögött hagyta a profi teniszt.
„Fizikailag már nem voltam rá képes”
Noah Rubin, korábbi játékos „Behind the Racquet” című dokumentumfilmjében így beszélt a sérüléséről: „Közel három évig folyamatos fájdalmaim voltak. Annyira kétségbeesetten kerestem valami más, kielégítő megoldást, hogy a visszavonulás és a tanulás folytatásának lehetősége szinte megkönnyebbülést jelentett. Nem volt nehéz abban az értelemben, hogy mindig úgy éreztem, nincs választásom. Nem arról volt szó, hogy képesség vagy motiváció hiánya miatt kellett volna abbahagynom a karrieremet.
Csak arról volt szó, hogy fizikailag már nem voltam rá képes.
Ami igazán megérintett, az az volt, amikor megérkeztem az egyetemre, és segítséget kellett kérnem. Mindig nagyon jó voltam. Segítséget kérni furcsa érzés volt. Ez volt az átmenet legnehezebb része, de soha nem éreztem igazán szomorúnak. Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy szeretnénk, és alkalmazkodni kell.
„Kilépni a profi tenisz világából: igazi megkönnyebbülés”
Őszintén szólva megkönnyebbülés volt eltávolodni a tenisztől. Emlékszem, közvetlenül a második műtétem előtt telefonon beszéltem valakivel, aki nagyjából azt mondta, hogy ha ez nem működik, abba kell hagynom és vissza kell mennem tanulni. Ez a beszélgetés megkönnyebbülést hozott, mert már akkor elkezdtem a rehabilitációra és mindarra gondolni, amit ez jelent.
Nagyon nehezemre esik elképzelni a korábbi életemet. Nem ez lett volna az első választásom, hogy 27 évesen az egyetem utolsó évét kezdjem. Ennek ellenére végtelenül hálás leszek mindig a Pennsylvaniai Egyetemnek. Imádom a tanulást. A tenisznél csak azt akartam, hogy minden nap egy kicsit fejlődjek.
Azt hiszem, az életben, szakmailag, egyszerűen az a fontos, hogy mindig legyen bennünk vágy a tanulásra. Nem szerettem a teniszt. A versengést szerettem, és azt az érzést, hogy valami igazán nehéz dolgot hajszolok. Ez az, ami hiányzik. Ezt kaptam a teniszből, és ezt szeretem igazán.” – idézték a szavait a Tennis World USA oldalán 2024-ben.
TÖRÉKENY ÁLMOK ÉS LÁTHATATLAN KÜZDELMEK KÖZÖTT
Millmantól Donaldsonig, Penistonon át minden profi teniszező útja egyedi, és azt mutatja, hogy egyik napról a másikra minden megváltozhat – pozitív vagy negatív irányba. Az alacsonyabb szinten versenyző játékosok bizonytalansága továbbra is komoly probléma, amellyel a profi tenisz irányítóinak foglalkozniuk kell.
A sérülések, amelyeket gyakran a sport egyszerű velejáróinak tekintenek, a profi teniszben egészen más dimenziót kapnak. Nem csupán az ideiglenes versenyszünetet jelentik: megingatják a pszichológiai egyensúlyt, lassítják a sportcélok megvalósítását, és mindenekelőtt leleplezik egy olyan rendszer törékenységét, amelyben az egyéni siker feltétele minden pénzügyi stabilitásnak.
A szenvedély és az áldozat között a tenisz továbbra is rendkívül embert próbáló sport, ahol a legkisebb sérülés is mindent megkérdőjelezhet, ugyanakkor felszínre hozhatja azok belső erejét is, akik nem hajlandók feladni.
Bár az olyan kezdeményezések, mint az ATP Baseline programja, jelentős előrelépést jelentenek a játékosok nagyobb biztonsága felé, nem képesek eltörölni több száz olyan játékos mindennapi valóságát, akik a reflektorfénytől távol küzdenek azért, hogy visszatérjenek, újra játsszanak, és egyszerűen továbbra is higgyenek az álmukban.
A holnap tenisze laboratóriuma: van-e jövője a Next Gen Mastersnek? 
Tenisz: kevéssé ismert igazságok az előszezonról – pihenés, stressz és fizikai túlélés között 
Mi lenne, ha a tenisz elveszítené a lelkét? A robotizált játékvezetés esete a hagyomány és az elgépiesedett modernitás között 
Témák – Szaúd-Arábia, sérülések, háború és üzlet: a tenisz lebilincselő hátterét tárja fel a TennisTemple